Mi történt?

 

Barátaimmal beszélgetve többször felmerült a kérdés, hogy miért nem sikerült elkerülni az Európai Parlamentben a bő kétharmados vereséget? Ki hibázott?

Szerintem senki, szükségszerű és logikus volt, ami történt.

Tudom, sok válasz létezik erre a kérdésre, van hivatalos kormányzati és van ellenzéki narratíva egyaránt. Van, aki úgy érzi a világ szégyene lettünk, mások szerint hősök, akiket egész Európa csodál. Ezekre itt most nem hivatkoznék, csak néhány saját gondolatot szeretnék megosztani, ami az elmúlt 24 órában megfogalmazódott bennem:

Szerintem a szavazási arányok nem a szeret/nem szeret, szimpátia/utálat arányt mutatják Magyarországgal, vagy a magyar kormánnyal szemben. Az, hogy Orbán enged vagy nem CEU ügyben, „szívózik” a civilekkel vagy sem, gyűrött a nadrágja vagy szépen vasalt, legfeljebb árnyalja az arányokat és gyorsítja vagy lassítja egy szükségszerű konfliktus folyamatát. 

Szuverén Európa

europa

A tegnapi szavazás azt bizonyította, hogy ma 2/3-os támogatása van az EP-ben a “szuverén Európa” programnak, amiről Merkel, Junker és Macron is beszél. Láthatóan az európai vezetők ezt a következő ciklusban meg akarják valósítani, bevallottan a tagállamok szuverenitásának korlátozásával. (hiszen csak a Sargentini-szavazás napján két ilyen új elemet jelentettek be: Merkel a közös határvédelmet, Juncker a többségi elvet és a vétó eltörlését a külpolitikai kérdésekben).

Úgy gondolom, hogy ez a politikai alapkonfliktus, és ezt nem Orbán hozta létre, legfeljebb beleállt és ezért látható jobban a törésvonal. Valójában nem lehet azt mondani, hogy a “Néppárt elárulta Orbánt”, de azt sem, hogy “Orbán magának kereste a bajt”. Van két nagy alapkoncepció Európában, ami úgy tűnik, nem összeegyeztethető egymással, ezért szükségszerű és logikus, ami történt – mindkét oldalon.

Konszenzusos közösség?

Korábban – például a magyar uniós csatlakozást megelőző kampányban – azt hangsúlyozták, hogy egyenrangú nemzetek konszenzusos, közös érdekek mentén történő szabad társulása az Európai Unió. Ma már nincs erről szó: Merkel és Macron ugyanazt akarják, legfeljebb hatalmi harc van közöttük. Tény: ma a “szuverén Európa” nyerésre áll. Kérdés tud-e ezen változtatni a májusi választás. Akár igen, akár nem, az alapkonfliktus ez marad. Ez a mai népszerű fogalommal a “big pikcsör” ?

Ami pedig a kilátásokat illeti, Hazafi Zsolt barátom hívta fel a figyelmemet arra, hogy a történésekben benne van az európai vezetőknek az újabb gazdasági-pénzügyi válságtól, a világ más térségeivel szembeni leszakadástól és az elitváltástól való félelme is. Kétségtelen, hogy ezek is hatnak, és szintén fontosabbak, mint a szubjektív szempontok. Meglehet, középtávon dominánsak is. De teljesen beleillenek a “szuverén Európa” koncepcióba, amit eddig is főként praktikus érvek mentén építgettek.

Mi van akkor, ha a külső körülmények kedvezően alakulnak és Európa is összezár, megtáltosodik és egy uniós Wirtschaftswunder következik be? Azt gondolom, hogy az ezernyi probléma ellenére van valós esélye ennek, és ezt az uniós vezetők is tudják, talán pont ezért gyorsították fel a konfliktust. Ennek azonban ára van (lesz).

Hatalomkoncentráció

Ha sikeres az Európa-projekt, vajon akkor visszaadnának bármi érdemi részt a szuverenitásból az államoknak? Aligha. Szerintem az ellenkezője a logikus: ha Európa megerősödik, az a centralizációt igazolja, a nemzeteknek semmilyen érvük nem maradna ezzel szemben. Fordítva pedig: ha válság tör ki, az lesöpörheti a “szuverén Európa” koncepciót az asztalról, legalábbis egy időre.

A föderatív Európa kontra nemzeti szuverenitás vitát tehát addig lehet lejátszani, amíg ez elsősorban ideológiai kérdés, vagyis most. Ezt tudja mindkét fél, Merkelék azt, hogy Orbán/Salvini/Wilders/Akkeson/Le Pen útjában áll a koncepciójuknak, Orbánék pedig azt, hogy később már nem marad mozgásterük.

Ezért gondolom, hogy egy tudatosan bevállalt és időzített meccs az, ami a szemünk előtt zajlik, és ebben a látszat ellenére az érzelmeknek (persze, ezek feltámadnak az emberben, bennem is), de még a lokális kérdéseknek sincs sok jelentőségük. Nem is látom sok értelmét az ilyen alsó perspektívából az értelmezéseknek. Tisztában kell lenni azzal, hogy – ha tetszik, ha nem, ha akarjuk, ha nem – Magyarország egy globális jelentőségű, a jövőt alapjaiban meghatározó konfliktus része lett. Mert a visszhangokból is látszik, hogy ami most körülöttünk zajlik, azt a csatát figyeli Putyin, Trump és Hszi is, hiszen az ő esélyeiket is befolyásolja, elnyúlik vagy rövidre zárul Európában a föderációs folyamat.

Kisodródásveszély

És végül egy még szubjektívebb megjegyzés: A történelemből én úgy látom, hogy sokkal több kárt, tragédiát okozott az, amikor erőltetve, gyorsítva igyekeztek Európában egységet kikényszeríteni, mint amikor a birodalomépítés türelmesen zajlott, például Augustus korában. (Erről bővebben is írtam a Hetek legutóbbi két számában.) Ezért nem örülök annak, hogy a mai föderalisták láthatóan türelmetlenek, és szerintem minden európai lakos számára jobb lenne, ha jövő május után kiegyenlítettebbé válnának az erőviszonyok a két tábor között.

Morvay Péter újságíró

@PMorvayHetek

 

Hagyj üzenetet

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Az oldalon működik a Google Analytics

Kérlek, jelezd, ha elfogadod, hogy a Google Analytics anonim adatokat őriz meg a látogatásodról. Ezt el is utasíthatod: az esetben a látogatásodról semmilyen adat nem kerül a Google Analytics-hez