Politikai wudu

 

Bármennyire is furcsán hangzik, a Kossuth téren konkrétan fekete mágia zajlik.

A vudu vallása, illetve annak mágikus eszközei Haitiról és Afrikából hódították meg a világot. A teljesség igénye nélkül a következőképpen működik a rituálé: a kiszemelt áldozatról készít az azt megrontani, vagy elpusztítani akaró illető saját kezűleg egy bábut, képmást, alkotást, majd azt a bábut kvázi bántja, üti, az esetek túlnyomó többségében tűvel szurkálja bizonyos pontokon. A feljegyzések szerint ezzel a sötét praktikával komoly betegségeket, esetenként halált is lehet okozni az áldozatnak. 

Nos, a politika hamar felismerte, hogy a hatalom megszerzése érdekében nem csak alattomos eszközökhöz (lehallgatás, megfigyelés, árulás, vesztegetés, zsarolás, stb.) lehet folyamodni, hanem okkult praktikákat is elkezdtek alkalmazni (mint pl. átokmondás, boszorkányság, és fekete mágia). Ennek egyik kelléke 

volt a vudu.

Mára ennek mondhatni “ártalmatlan” formái terjedtek el, de úgy tűnik, Trump győzelmével ismét reneszánszát éli ez a fajta megrontás-kultusz. Az amerikai elnökről rendszerint nyomtatnak előnytelen képeket.

wudu


Itthon pedig a napokban vette elő eszköztárából ezt a kormánykritikus tüntető “sereg” – Orbán képével készítettek egy babát (Tuareg sátránál) – amit hol felakasztottak, hol vertek, hol a szájába tömködtek dolgokat. A tér másik felénél Gyurcsányék tüntetésénél pedig hordókra ragasztották ki a miniszterelnök képét, hogy azt verhessék a demonstrálók dühüknek megfelelően.  amiket vagy szétvágnak, vagy összefirkálnak, vagy tűvel böködnek, de soks

zor inkább elégetik. 

(Ezt megbosszulandó – a Vadhajtások portál aktivistái az Orbán babát ellopva, Ujhelyi babává változtatták és a lábánál lógatták fel.)

Mindegy ki-mit gondol, vagy milyen szándékból vesz részt ilyen performanszokban, akarva akaratlanul fekete mágiát gyakorol.

Nem árt ezzel tisztában lenni mindkét oldalnak.

Kulifai Máté
újságíró

Hagyj üzenetet

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Az oldalon működik a Google Analytics

Kérlek, jelezd, ha elfogadod, hogy a Google Analytics anonim adatokat őriz meg a látogatásodról. Ezt el is utasíthatod: az esetben a látogatásodról semmilyen adat nem kerül a Google Analytics-hez