Hadifogságban levő katona imádsága

               

               Örök világosság: Ura a világnak,
               Esdő sóhajtásim trónusodhoz szállnak.
               Sötét éjszakából, fekete nagy gyászból,
               Sötét éjszakánál gyászosabb rabságból…
               Elhordoztam békén, mit szent karod rám mért,
               Küzdöttem a sorban szép magyar hazámért.
               Búsult haragodnak villámlását láttam,
               Vérázott mezőkön, halál árnyékában.
               S míg vívtam a harczot milliókkal szemben
               Védő paizsoddal ott álltál mellettem,
               Elkerült engemet parancsoló szódra,
               Süvöltő halálnak zápornyi golyója.
               Hány bajtársam elhullt… és íme én élek.
               Átjövék mély árkán a kiomlott vérnek.
               Hajh, de azért hozzád sírva kiált ajkam,
               Nagy sok ellenségim erőt vőnek rajtam.
               Fogoly vagyok im/m/ár idegenben távol,
               Óh mily messze estem szép magyar hazámtól,
               Szép magyar hazámtól, csöndes kis lakomtól,
               Halottként sirató árva családomtól…
               Szavam itt nem értik, fájdalmam nem érzik
               nem érdekel senkit, hogy a szívem vérzik.
               Ellenséges földön kit is érdekelne.
               Bármily nagy a bánat, csak enyém a terhe.
               Ha ember nem ért meg, Istenem, te érts meg.
               Sóhajim te Hozzád még itt is elérnek.
               Te, kit föl nem foghat gyarló földi elme,
               Tűzz reményszivárványt sötétlő(*) egemre,
               Hol a vesztés könnyét hullajtják most értem,
               Nem tudva hol vagyok, nem tudva, mit értem.
               Kétségekkel küzdő kis lakom, családom,
               Én Uram-Teremtőm, Tenéked ajánlom
               Üzenetem oda, küldeni ha bírnám,
               Futó szélre bíznám, felhőkre fölírnám…
               Mihaszna por vagyok, tehetetlen vagyok,
               Szomorú fogságból nékik nem írhatok.
               Szállj alá hozzájok kegyelmednek szárnyán,
               Az értem sírókat ne hagyjad el árván.
               Mondjad, hogy várjanak; mondjad reméljenek…
               Nehéz próbáik közt örökké (*) légy velek.
               És légy azokkal is, aki velem járták…
               Vérontó viharnak bősz, haragos árját.
               Akik foglyul estek, akik még harczolnak
               Adj azoknak erőt, s adj üdvöt a holtnak.
               Szent ügyünknek pedig, melynek védelmére
               Áldozati díj lőn már annyi hős vére,
               Dárdádat kinyújtva, paizsod ragadva:
               Segítse hatalmad végső diadalra.
               Uram, azt a zászlót… Uram, a győzelmet…
               Népednek kezéből kitépni ne engedd!
               Törjön fel vérünkből (*) jobb jövő sugára
               Boldog Magyarország hajnalhasadása!
               … Sötét éjszakából, fekete nagy gyászból
               Sötét éjszakánál gyászosabb rabságból
               Örök világosság, Ura a világnak,
               Esdő sóhajtásim trónusodhoz szállnak:
               Jöjj, oszlasd az éjet, kiáltásom értsd meg.
               Bánatos lelkemre lehelj reménységet.
               Könyörgő fohászom bizalommal száll fenn:
               Áldott szabadulást hozz reám is… Ámen.

 

A vershez írt tanulmányt elolvashatod  

ezen a linken

Szólj hozzá!

Értesítést kérek
avatar
650