Szadizmus az iskolában

5/5 (1)

A Bouvet blog egy a napokban egy  közérdeklődésre számot tartó témát hozott fel – mit csinál a gyerekeinkkel az iskola?

Akik ma felnőttek vagyunk, még egy másik iskolába jártunk. Tanulni ott is  kellett, kötelességek voltak, de a belénk tuszkolt információ mennyisége eltörpült a mellett, amivel ma próbálkoznak. Az intézményes tanulásnak évezredes hagyományai vannak, de a cél az ifjak jellemi és mentális fejlesztése szokott lenni – normális esetben. Kivéve korunk iskoláját, amiben a cél, úgy tűnik, a gyerekek lelki zátonyra futtatása. Merthogy a felnőtt logikával írt tankönyvek szárazak és unalmasak, de a tudásanyagot azért az iskola a korszellem és a minisztérium kiszolgálójaként igyekszik bevasalni. A gyerekek  tanulnak az iskolában, iskola után, iskola előtt, este és éjjel. Különórákra, szakkörökre járnak, zongorát, táncot, ésmégkituggyamit tanulnak a kötelezőn túl. Közben elmúlik az gyerekkor, anélkül hogy gyerekek lettek volna. 

Jó ez valamire? Ha igen, kinek? Mert a gyerekeknek biztosan nem.

Ezt az életérzést már a múlt században megfogalmazta a Pink Floyd – gyerekfejjel nézve sokkoló volt ugyan, de akkoriban még nemigen fogtuk fel – legalábbis a többségünk. Most már beért, a gyakorló szülők a gyerekeik bőrén tapasztalják. Az iskolai szadizmus világa Magyarországra is begyűrűzött. 

Meddig marad ez így? Ki fogja megvédeni a gyerekeinket az iskolával, a tanárokkal, a minisztériummal szemben?

Sokfelől hallani, hogy a gyerekekkel alig lehet bírni az iskolákban. Fegyelmezetlenek, nehezen kezelhetők, molesztálják egymást, tiszteletlenek a tanárokkal szemben. Ezek persze általánosítások, de amikor a csapból is ezt hallani, akkor érdemes elgondolkodni a MIÉRT-en. Nem lehetséges-e, hogy – akár nem tudatosan – így próbálják lerázni az elviselhetetlen szorítást, a teljesítménykényszert?

Hogy ne maradjon a kérdés nyitva, itt a válasz is: de, lehet.

És ebben a háborúban TE mint szülő, melyik oldalon állsz? Hagyod, hogy a gyerekedből fájdalmas és hosszú folyamat során kockát  köszörüljenek, vagy lehetővé teszed neki, hogy élvezze is az életet, ha már megkapta (tőled is, nemcsak a Teremtőtől)? 

Nevelni nyilván kell, de azt nem a gyerek ELLEN, hanem ÉRTE kellene tenni. Mint ahogy mindent – az oktatást, a fegyelmezést, a szabadidős tevékenységek lehetővé tételét. Vajon helyes cél az, hogy okos majmot faragjunk a gyerekeinkből, akikkel aztán dicsekedhetünk a világ előtt? Lám, ez az ÉN gyerekem: nagyon okos, diplomás! (Most pedig beprotezsálom valami jobb állásba…)

Hogy ő mit szeretne? Milyen tevékenységben találná meg a boldogságot? Volt ez kérdés valaha?

 

 

Értesítést kérek
avatar
650
wpDiscuz