Szulejmán, a szörny


A török uralom alatt Magyarország népessége kb. 4 millióról 1,5 millió főre csökkent.
A török hadsereg téli ruhával nem rendelkezett, ezért felénk csak jó időben tudott hadat viselni. A fel- és visszavonulási sebességet ismerve, észak felé nem tudott már lényegesen messzebb hódítani, mert a közeledő őszi rossz idő miatt vissza kellett vonulniuk délre, csak a rendfenntartó embereik maradtak itt. A szultán minden évben más felé hódított. A Habsburgok ellenfelei (Velenceiek, franciák stb) is befolyásolták a szultánt, hogy mikor indítson háborút ellenünk.


Tíz tény, amit talán nem tudott Szulejmán szultánról:

1. Nevéhez fűződik az önálló magyar államiság megdöntése, amely a magyar történelmet évszázadokra kényszerpályára szorította. Miután az általa irányított mohácsi csatában megsemmisítette a magyar haderőt, és II. Lajos király életét vesztette, majd 1541-ben elfoglalta a fővárost, Budát, így Magyarország irányítása hosszú időre Bécsbe helyeződött, ami számos súlyos következménnyel járt.


2. A tények alapján ő tekinthető Magyarország egyik legnagyobb pusztítójának az ország 1100 éves történelme során. Uralkodása szakadatlan háborút és rombolást jelentette az országnak. Ilyen hosszú időn át tartó hatalmas mértékű pusztítást az ország egyetlen ellensége sem okozott. Szulejmán első hadjáratát 1521-ben azonnal Magyarország ellen indította. Élete utolsó hadjáratát is ellenünk vezette már súlyos betegen 1566-ban, és Szigetvár ostroma során fejezte be földi pályafutását 72 éves korában. Egyik legfőbb életcéljának Magyarország leigázását tekintette: 1521 és 1566 között hét hatalmas hadjáratot indított Magyarország újabb és újabb területeinek bekebelezéséért. Hadműveletei során falvak százait gyújtatta fel, városok hosszú sorát lövette rommá, égettette fel. Ez történt Szigetvárral is, amelynek első módszeres szétlövetője, felégetője, lerombolója éppen Szulejmán volt. Ezért megdöbbentő, ha az ő tiszteletére akarnak napjainkban dzsámit és minaretet emelni Szigetváron.


3. A szultán emberéletben is hatalmas veszteségeket okozott Magyarországnak. Uralkodásának négy és fél évtizede alatt a nem szűnő háború és pusztítás során magyarok tízezreit ölték meg, és százezres nagyságrendben hurcolták el őket rabszolgaságba az országból. 

4. A szultáni iratokban rendszeresen megvető, becsmérlő hangnemben beszélt rólunk. A Mohács utáni győzelmi jelentésében például a magyarokat a következő szavakkal minősítette: “szemtelen és becstelen magyarság”, “alávaló átkozottak”,”feslett életű gonoszok”, “tévhitben élő gazok”, a magyar katonákat pedig “ördöggel cimboráló dögök”-nek nevezte.

5. Látványos külsőségek között mészároltatta le magyar hadifoglyok ezreit. A magyar hadifoglyok tömeges lenyakazására a mohácsi csatát követő napon került sor, Szulejmán győzel¬mi ünnepének keretében. A szultán arannyal bevont trónusán ülve fogadta főtisztjeinek kézcsókjait és osztogatta számukra a kitüntetéseket, majd a vörös szultáni sátor körül felsorakozó oszmán vezérkar tagjai elé odavezették a mintegy kétezer láncra vert magyar hadifoglyot és valamennyiüknek fejét vették.

6. Az ország lakossága ellen tudatosan alkalmazta a megfélemlítés fegyverét. A Korán 8. szúrájának (fejezetének) 60. verse ugyanis arra szólítja fel az iszlám követőit a nem muszlim emberekre vonatkozóan, hogy “keltsetek félelmet bennük!” Seregének szerves részét alkották a könnyűlovas martalóc csapatok, az akindzsik, akiknek a neve is azt jelenti: “égető, dúló”. E “hitharcosok” borzalmas pusztításai, brutális kegyetlenkedései nem csupán a zsákmányszerzést szolgálták, hanem azt is, hogy az újabb és újabb területek megszerzését félelemkeltéssel is előkészítsék. Várak, városok feladását is kegyetlen fenyegetésekkel igyekeztek siettetni.
Az adók serény beszolgáltatása érdekében nem egyszer “nyársba vonással”, azaz karóba húzással fenyegették meg a késlekedő falvakat, elrettentésül hivatkozva olyan falvakra, ahol már beváltották fenyegetésüket.

7. Az uralma alá került hatalmas területen példátlan és szisztematikus rablás zajlott. Az összes föld egyedüli birtokosa a szultán lett. Az elfoglalt országrész mintegy 80 százalékát katonai szolgálat fejében török lovaskatonák kapták meg, ezek főleg a falvak területei voltak. A meghódított területek legértékesebb része, mintegy 20 százaléka a török kincstár kezelésébe került. Ide elsősorban a külön¬böző városok tartoztak. Mivel a török kormányzat számára a jól karbantartott, gondozott város képe nem jelentett értéket, a városok hamar nagyon elhanyagolt, lepusztult állapotba kerültek. 

8. Az általa elfoglalt területeken a megmaradt lakosság súlyos és tartós elszegényítését eredményező gazdasági berendezkedést honosított meg. A magyar tulajdonosoktól elvett földek döntő részét katonai szolgálat fejében használó szpáhik egyike sem tudhatta, hogy mikor helyezik át másik birtokra, ezért nem fektetett be a gazdaságába, nem fejlesztette birtokát, hanem abban volt érdekelt, hogy minél nagyobb hasznot tudjon belőle húzni. Ez kíméletlen rablógazdálkodáshoz vezetett. A szpáhi földesurak a jobbágyoktól nemcsak pénzjáradékot és különféle terményjáradékot szedtek, hanem a legkülön¬bözőbb egyéb címeken is igyekeztek pénzt kisajtolni tőlük. Így például házasságkötéskor fizetni kellett a menyasszonyért stb. Nem véletlen, hogy az állami adó török nevéből a “haradzs”-ból új magyar kifejezés született, a “harácsolni”.

9. Tudatos megtévesztéssel, barátságot színlelve, tárgyalás ürügyén hívatta magához 1541-ben a csecsemő János Zsigmond magyar király egyik gyámját, Török Bálintot, hogy ott elfogja és az isztambuli hírhedt Héttoronyba zárassa élete végéig. Kínálkozik a történelmi párhuzam, hogy az 1956-os forradalom idején a szovjetek szintén tárgyalás ürügyén hívatták főhadiszállásukra Maléter Pál honvédelmi minisztert, hogy aztán a tárgyalások megkezdése után Szerov tábornok, a KGB elnöke berontva a terembe fogságba vitesse a magyar vezetőt.

10. A keresztény templomok egy részét már a hódító hadjáratok során elpusztíttatta. A megmaradottak jelentős részét mecsetekké, illetve dzsámikká alakíttatta, de voltak olyanok is, amelyeket istállóvá tettek. A keresztények kezén hagyott templomok használatáért tetemes összegeket kellett fizetni a török hatóságoknak. A harangok használatát mindenütt megtiltották. Új templom építését, a régiek kijavítását csak hitványabb anyagokból engedték és torony nélkül.

Kulcsár Árpád  történész nyomán

Hagyj üzenetet

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Az oldalon működik a Google Analytics

Kérlek, jelezd, ha elfogadod, hogy a Google Analytics anonim adatokat őriz meg a látogatásodról. Ezt el is utasíthatod: az esetben a látogatásodról semmilyen adat nem kerül a Google Analytics-hez