Van-e megoldása Palesztin kérdésnek?

 

„A magukat palesztinnak hívó arabok nem kérnek a békéből, mint ahogy eddig se kértek. Hiába próbált meg mindent Izrael az elmúlt 30 évben, hogy békés rendezésre jusson velük. Nekik az egész Izrael Földje kell, amit megtévesztő módon a római hódítókhoz hasonlóan Palesztinának hívnak. Pedig Palesztina állam, ország soha nem volt. 
Úgy ahogy Pannóniának nevezték át a rómaiak a magyar tartományt, úgy Palesztinának neveztek át a rómaiak Izrael tartományt. A palesztin nevet a római hódító által adott névből vették át azok arabok, akik a 19. században beözönlöttek Izrael Földjére. A névellopás nagyon ravasz módon a világ megtévesztését szolgálta, és egy ér történelem hamisítást is folyamatosan elkövetnek, amikor “ ősi palesztinnak “ nevezik magukat, amilyen nép soha nem volt. 
Most ott tartunk, hogy mint egykor a rómaiak egész Izrael földjét akarják erőszakkal, terrorral megszerezni. Ezért nem hajlandók semmilyen komoly gazdasági segítséget elfogadni és kiegyezni. Fanatikus, primitív nép! palesztinok

A nap folyamán a Gázai övezetben általános sztrájkkal tiltakoztak a Gázai övezetben a bahreini konferencia ellen. A tüntetők azt skandálták, hogy „Palesztina nem eladó!” és „Bahreintől Szaúd-Arábiáig, nem csábítanak a millióitok!”. A közintézmények, bankok, és az üzletek nagy része is zárva tartott a part menti övezetben.

A palesztinok ugyanis attól tartanak, a gazdasági tervvel az Egyesült Államok meg akarja vesztegetni őket, hogy később megtagadhassa tőlük a saját, független államot.”  Régi Kol Izráel Facebook csoport 2019.06.26.

A megoldásért nem kell messzire menni. Elég ez első Bibliáig. Isten megoldása nem olyan ‘kifinomult’, mint Kuschner úré, de hatékony, és végleges. Isten ijesztően csodás jövőt rajzol Izráel elé:

„Mert sziklák tetejéről nézem őt, és halmokról tekintem őt; íme oly nép, amely maga fog lakni, és nem számláltatik a nemzetek közé.” 4 Mózes 23:9

„Az Úr király mindenha és mindörökké; a pogányok kivesznek az ő földjéről.” Zsoltárok 10:16

Maga fog lakni – a saját földjén, nem fognak köztük idegenek élni.

És ez így fog megvalósulni: „a pogányok kivesznek az ő földjéről”

H6   אָבַד (‘áḇaḏ) Kal

1) elpusztul, megsemmisül, meghal (élőlények, népcsoportok)
2) elvész, szertefoszlik (élettelen dolgok, pl. emlékezet, bátorság)
2) tévelyeg, vándorol, bujdokol
3) melléknévi igenévként: veszendő, pusztulásra ítélt, szerencsétlen sorsú

Piél 1) elpusztít, lerombol, megsemmisít, megöl, vesztét okozza
2) szétszór, elűz, kitöröl (pl. emlékezetet), megfoszt (pl. vagyontól)
3) elveszít, lemond róla

Hifíl 1) elpusztít, megsemmisít, kiirt, halálra szán

 

 

izrael

Hagyj üzenetet

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!