Szabó Lőrinc – Szun Vu Kung lázadása


Mikor Szun Vu Kung, a majmok királya
kit kőtojásból keltett ki a vén 
föld, ég nap és hold különös szerelme 
a gyümölcsök s virágok szigetén,

ki kőtestét mozogni tanította 
s viharként szállni a felhők felett, 
és megtanult minden emberfölötti 
varázst és titkos bölcsességeket,

ki hős vezér és szent remete volt 
és szívében mégis fenevad maradt, 
és feldúlta a halál városát és 
megette az égi barackokat,

az istenek eledelét, hogy ő is 
őrökké éljen, s lett mindenható 
kinek rőt fején a villám kicsorbult, 
ki már már isten volt, de lázadó

dühében a Legfőbb Trónt követelte, 
s leverte az égi seregeket, 
s a Menny Ura s a Célok és Erények 
bénultan nézték, hogyan közeleg –

mikor Szun Vu Kung már a trón előtt állt, 
és már senki se moccant ellene, 
jött Buddha, és szelíd virágkezével 
intett, hogy a fegyverét tegye le.

– Ki vagy, te jámbor? – ámult el a vad szörny, 
akitől a mindenség reszketett. 
Buddha felelt: – A béke és a jóság, 
s azért jöttem, hogy megfékezzelek.

– Nagyszerű! – bókolt Szun Vu Kung. De Buddha: 
– Vigyázz – szólt –, még nem sejted, mit tudok! 
– Te se, hogy én mit! – válaszolt a szörny, 
és mellét verve mesélni kezdte, hogy

a tejutat kavarja szigonyával, 
eldicsekedett, hogyan győzte le 
a földet, eget, az állatok és fák 
szellemeit, s a halál fekete

könyvét széttépve hogy lett halhatatlan, 
s a Titkos Tudást hogy szerezte meg. 
– Tizennyolcezer mérföldet repülök 
– mondta –, ha csak egy bukfencet vetek,

átváltozom hetvenkétféleképpen 
és lehetek millió óriás, 
ma már én vagyok a Tökéletesség 
– a Menny Urához fordult –, senki más,

– bömbölte – senki nem állhat fölöttem: 
legkülönb vagyok, a Trónt akarom! 
És Buddha felelt: – Tied lesz, ha győzöl 
még valamin, az én hatalmamon:


mutasd meg, hogy kibírsz-e törni innen, 
túljutsz-e rajtam – itt a tenyerem: 
ha bukfenced kivisz belőle, nyertél, 
ha nem, te fogsz engedni énnekem.

Tetszett az alku Szun Vu Kungnak. 
– Őrült – gondolta – ez a Buddha: a keze 
alig nagyobb egy lótusz levelénél, 
igazán játék végezni vele,

gyerekjáték – gondolta és vigyorgott: 
– Hát jól van, lássuk: ki győz, te vagy én? – 
És felemelkedett a levegőbe, 
s megállt nevetve Buddha tenyerén.

– Készen vagy? – Készen. – Rajta! – Egyet ugrott, 
s már messze szállt s eltűnt a szörnyeteg, 
és viharzott, mint az ördögmotolla, 
úgy hányta, hányta a bukfenceket,

és repült és hömpölygött mint a szélvész, 
mindig gyorsabban, repült, mint a fény, 
repült és forgott, át az ős eónok 
s csillagködök száz szigettengerén,

repült, a tértől részegen, repült, mint 
az időmegállító gondolat, 
repült, könnyű győzelmét végtelennel 
tetőzni, amit ráadásul ad,

repült, repült s a Végső Űr határán 
egyszerre csak öt roppant oszlopot látott, 
amely minden világok végén 
vörösen az ég felé lobogott.

Még egy bukfenc, s már ott volt, és leszállt ott, 
ahol még nem járt soha senki se, 
és lehasalt s fürkészve és vidáman 
nézett az érthetetlen semmibe,

aztán felkelt. – Most megyek – mondta – vissza, 
és én leszek a Mindenség Ura, 
de hogy itt jártam, nevemet felírom 
ide, a világ őrtornyaira –

és csakugyan felírta a középső 
oszlopra: „Itt járt Szun Vu Kung király”, 
s mert a szükség rájött, egy másik oszlop 
tövébe még egyebet is csinált,

és indult vissza. Repült, mint a villám, 
repült az űrben, mint a néma fény, 
repült és forgott, át az ős eónok 
s csillagvilágok szigettengerén,

mint az időtlen gondolat, repült most 
visszafelé a végtelenen át, 
és megérkezett és hetykén leugrott 
Buddha kezéről s rikoltott: – No hát

ide a Trónt! A világ végén jártam 
s ott hagytam a látogatás jelét! – 
Buddha ránézett, hosszan, szánakozva, 
és felemelte lassan a kezét,

és megszólalt: – Te nyomorult majom, 
te, te barbár ész- és erő-szörnyeteg, 
azt hiszed, hogy míg féktelen hatalmad 
harc s önzés fűti, lebírsz engemet?

Azt hiszed, ki tudtál szökni kezemből? 
Nézz ide, nézd középső ujjamat: 
„Itt járt Szun Vu Kung…” – itt van, ezt te írtad, 
s nézd piszkod, itt a hüvelykem alatt! –

És Szun Vu Kung, a Tökéletes Állat
kitől a Legfőbb Trón is reszketett, 
látta, hogy minden erőnél erősebb 
a türelem s a jóság, s megijedt

és szökni próbált. De Buddha lefogta 
s egy hegyet tett rá, kíméletesen: 
– Most itt maradsz. Gondolkozz ezer évig, 
s ha új szíved lesz, befogad a Menny.

 

Értesítést kérek
avatar
650
wpDiscuz
Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support