Szabó Lőrinc – Szun Vu Kung lázadása


Mikor Szun Vu Kung, a majmok királya
kit kőtojásból keltett ki a vén 
föld, ég nap és hold különös szerelme 
a gyümölcsök s virágok szigetén,

ki kőtestét mozogni tanította 
s viharként szállni a felhők felett, 
és megtanult minden emberfölötti 
varázst és titkos bölcsességeket,

ki hős vezér és szent remete volt 
és szívében mégis fenevad maradt, 
és feldúlta a halál városát és 
megette az égi barackokat,

az istenek eledelét, hogy ő is 
őrökké éljen, s lett mindenható 
kinek rőt fején a villám kicsorbult, 
ki már már isten volt, de lázadó

dühében a Legfőbb Trónt követelte, 
s leverte az égi seregeket, 
s a Menny Ura s a Célok és Erények 
bénultan nézték, hogyan közeleg –

mikor Szun Vu Kung már a trón előtt állt, 
és már senki se moccant ellene, 
jött Buddha, és szelíd virágkezével 
intett, hogy a fegyverét tegye le.

– Ki vagy, te jámbor? – ámult el a vad szörny, 
akitől a mindenség reszketett. 
Buddha felelt: – A béke és a jóság, 
s azért jöttem, hogy megfékezzelek.

– Nagyszerű! – bókolt Szun Vu Kung. De Buddha: 
– Vigyázz – szólt –, még nem sejted, mit tudok! 
– Te se, hogy én mit! – válaszolt a szörny, 
és mellét verve mesélni kezdte, hogy

a tejutat kavarja szigonyával, 
eldicsekedett, hogyan győzte le 
a földet, eget, az állatok és fák 
szellemeit, s a halál fekete

könyvét széttépve hogy lett halhatatlan, 
s a Titkos Tudást hogy szerezte meg. 
– Tizennyolcezer mérföldet repülök 
– mondta –, ha csak egy bukfencet vetek,

átváltozom hetvenkétféleképpen 
és lehetek millió óriás, 
ma már én vagyok a Tökéletesség 
– a Menny Urához fordult –, senki más,

– bömbölte – senki nem állhat fölöttem: 
legkülönb vagyok, a Trónt akarom! 
És Buddha felelt: – Tied lesz, ha győzöl 
még valamin, az én hatalmamon:


mutasd meg, hogy kibírsz-e törni innen, 
túljutsz-e rajtam – itt a tenyerem: 
ha bukfenced kivisz belőle, nyertél, 
ha nem, te fogsz engedni énnekem.

Tetszett az alku Szun Vu Kungnak. 
– Őrült – gondolta – ez a Buddha: a keze 
alig nagyobb egy lótusz levelénél, 
igazán játék végezni vele,

gyerekjáték – gondolta és vigyorgott: 
– Hát jól van, lássuk: ki győz, te vagy én? – 
És felemelkedett a levegőbe, 
s megállt nevetve Buddha tenyerén.

– Készen vagy? – Készen. – Rajta! – Egyet ugrott, 
s már messze szállt s eltűnt a szörnyeteg, 
és viharzott, mint az ördögmotolla, 
úgy hányta, hányta a bukfenceket,

és repült és hömpölygött mint a szélvész, 
mindig gyorsabban, repült, mint a fény, 
repült és forgott, át az ős eónok 
s csillagködök száz szigettengerén,

repült, a tértől részegen, repült, mint 
az időmegállító gondolat, 
repült, könnyű győzelmét végtelennel 
tetőzni, amit ráadásul ad,

repült, repült s a Végső Űr határán 
egyszerre csak öt roppant oszlopot látott, 
amely minden világok végén 
vörösen az ég felé lobogott.

Még egy bukfenc, s már ott volt, és leszállt ott, 
ahol még nem járt soha senki se, 
és lehasalt s fürkészve és vidáman 
nézett az érthetetlen semmibe,

aztán felkelt. – Most megyek – mondta – vissza, 
és én leszek a Mindenség Ura, 
de hogy itt jártam, nevemet felírom 
ide, a világ őrtornyaira –

és csakugyan felírta a középső 
oszlopra: „Itt járt Szun Vu Kung király”, 
s mert a szükség rájött, egy másik oszlop 
tövébe még egyebet is csinált,

és indult vissza. Repült, mint a villám, 
repült az űrben, mint a néma fény, 
repült és forgott, át az ős eónok 
s csillagvilágok szigettengerén,

mint az időtlen gondolat, repült most 
visszafelé a végtelenen át, 
és megérkezett és hetykén leugrott 
Buddha kezéről s rikoltott: – No hát

ide a Trónt! A világ végén jártam 
s ott hagytam a látogatás jelét! – 
Buddha ránézett, hosszan, szánakozva, 
és felemelte lassan a kezét,

és megszólalt: – Te nyomorult majom, 
te, te barbár ész- és erő-szörnyeteg, 
azt hiszed, hogy míg féktelen hatalmad 
harc s önzés fűti, lebírsz engemet?

Azt hiszed, ki tudtál szökni kezemből? 
Nézz ide, nézd középső ujjamat: 
„Itt járt Szun Vu Kung…” – itt van, ezt te írtad, 
s nézd piszkod, itt a hüvelykem alatt! –

És Szun Vu Kung, a Tökéletes Állat
kitől a Legfőbb Trón is reszketett, 
látta, hogy minden erőnél erősebb 
a türelem s a jóság, s megijedt

és szökni próbált. De Buddha lefogta 
s egy hegyet tett rá, kíméletesen: 
– Most itt maradsz. Gondolkozz ezer évig, 
s ha új szíved lesz, befogad a Menny.

 

Értesítést kérek
650
wpDiscuz